A XXI századot mondhatjuk úgy is, hogy egyenlő a technológia szinte semmihez sem fogható, robbanásszerű fejlődésével.
Az internetnek köszönhetően jóformán már a karunkat sem kell kinyújtanunk ahhoz, hogy a világon bárkivel kapcsolatba léphessünk jobbnál jobb módokon, azonnal értesüljünk a legfrissebb hírekről, bárhol és bármikor filmet nézhessünk és még napestig írhatnám.
A nemrég felsorolt példák közül a kapcsolatfenntartás, közösségi médiahasználat vetett fel bennem egy érdekes kérdést tegnap.
Azért épp tegnap, mivel május 18-án volt a születésnapom. A Facebookon fel is köszöntött egy-két ismerősöm, és nem csak privát üzenetet kaptam, de az idővonalamra is írtak.
Mindegyik üzenetet, értesítést megnéztem, és az idővonalamon lévő köszöntések közt észrevettem egy érdekességet.
Több ismerősöm is, akik nem véletlenül tartoznak az ismeretségi körömbe, akik látják, miket szoktam postolni, betűre pontosan ugyanezt írták: „Boldog születésnapot, Dániel!”
Nem tudom, benned milyen érzést kelt, amikor ezt az üzenetet olvasod, de abban bizonyára egyetértünk, hogy semmi baráti jókívánság nem húzódik meg ennek a néhány szónak a hátterében. Inkább ez amolyan professzionálisnak, hivatalosnak tűnik.
Ne érts félre, nem felnagyítani szeretném ennek a köszöntésnek a tartalmát, csupán elgondolkodom rajta. Aki (ír) nekem egy ilyet, ez alapján miért hiszem azt, hogy távolságtartó velem, akár egy munkahelyen a főnök-beosztott viszony esetében?
Ahogy nézegettem több, ugyanilyen kiírást az idővonalamon, eljátszottam egy elsőre jelentéktelennek tűnő ötlettel: milyen egyszerű, és gyors lenne, ha aki küldene nekem egy ilyen jókívánságot, ahelyett, hogy kézzel, fáradtságos, nehéz munkával leírná a „Boldog születésnapot, Dániel” mondatot, csak rákattintana magára a szövegre?
És ha hiszed, ha nem, van ilyen!
Gondolom nem leszel meglepve, ha kicsit csalódottnak éreztem magam azután, hogy láttam az elképzelésemet a valóságban is.
Úgyhogy feltettem a kérdést, ami végül ihletet adott ennek a bejegyzésnek a megírásához: ha valakinek kedveskedni szeretnénk, mégha csak így, virtuálisan is, miért nem adjuk meg rá az időt, hogy mi magunk írjunk valami egyedit?
Nem kell rímeket faragni, vagy több, már megjelent születésnaphoz hasonló zenét készíteni, de az, hogy ráklikkelek egy kis szövegre, aztán jól van az úgy, ennek szerintem semmi értelme.
Tudom, hogy a szándék a lényeg, viszont én azt látom, hogy az, ami bizonyos alkalmakat önmagáért különlegessé tesz, a mai világban már kezdi elveszíteni a jelentőségét.
Elmagyarázom, mire gondolok, mivel lehet, kicsit bonyolultan fogalmaztam meg.
Tegyük fel – maradva a Facebook platformnál, hogyha lehetne olyat is, hogy amikor valakinek gyereke születik, esetleg egy férfi és egy nő összeházasodnak, vagy egy ismerősünknek sajnos eltávozik egy hozzátartozója, ezeket az eseményeket, aki közzéteszi, lehetne ilyen egy kkattintásos rövidke szövegekkkel kommentelni?
Érted már, mire célzok? Ha a lélek nem visz rá, hogy az alkalomhoz megfelelő szöveget írjunk, akkor kérdem én, hová tűnik belőlünk, emberekből az empátia, hogy örülünk, jó szívvel írjuk a „boldog szülinapot” mondatot, amiért az ismerősünk egy évvel idősebb lett?
Csúnyán kifejezve esküszöm, még az állatok, például a madarak is jobban megadják némely időszaknak azt, ami jár, ha arra gondolsz, hogy tavasszal vidáman csipognak, jelezve, hogy vége a télnek.
Mert megtehetnék azt is, hogyha egyik napról a másikra szuper intelligensek lennének, hogy télen, amikor épp nincsenek itt, egyszer magnóra felvennék, ahogy csipognak, aztán amikor repülnének ide vissza, csak bekapcsolnák a felvételt.
Mondván mi a bánatnak csipogjunk? Tudatjuk, hogy tavasz van, de csak úgy fél szívvel, hogy azért valamennyire érezzétek a törődést.
A bejegyzés elején írtam , hogy az én születésnapom miatt jött létre ez az írás. És mielőtt bárki azt gondolná, hogy az egy klikkeléses születés napot kívánság rosszul érintett, ami még a post megírására ösztönözhetett, megnyugtatnék mindenkit, hogy nem.
Szimplán tényleg eltűnődtem ezen, meg így a másokra való odafigyelés hiányán. El lehetne engedni ezt a gondolatot, hogy „mit tudom én, érdekel is engem”. És való igaz, nem kell túlagyalni.
Csak nem szabad elfelejtenünk, hogy emberek vagyunk. Mint olyan, eddigi tudomásunk szerint mi vagyunk a legintelligensebbek, a világűrt is beleértve. Hát, akkor talán nem ártana ennek megfelelően is viselkednünk.
Nem egyszerű a kényelmet, és az elmúló időt összehangolni, ezt aláírom. Sok az inger a mai világban, azt se tudjuk, hova-merre kapjuk a fejünket.
Én zárásképp mégis azt mondom, és kérlek ne érezzétek úgy, hogy osztom az észt, hogy ami fontos nekünk, arra szánjunk rá az időnkből egy keveset. Gondoljuk végig, hogy tényleg – a születésnapnál maradva szeretnénk-e kedveskedni az ismerősünknek.
Mert ha nem, akkor inkább ne is írjunk neki semmit. Megjegyzem én úgy vagyok vele, hogy aki nekem sem ír a születésnapomkor, annak én se írok. Az életemet is így élem. Ha jófej vagy, én is az vagyok veled.
Bizony, számon tartom elmentett dokumentumokban nevek szerint, hogy ki szeret, és ki nem! 😀 Na jó, csak vicceltem.
Egyet értek